Tíz évvel ezelőtt tartotta első évértékelő beszédét Orbán Viktor. A Fidesz elnökének sajátos performanszain politikai ellenfelei azóta is fanyalognak. Tény ugyanakkor, hogy minden esztendőben igazi médiaeseménynek bizonyult, alkalmanként pedig emlékezetessé is vált egy-egy mondata, szófordulata.
Végy egy tisztes őszes úriemberekből álló egyesületet, amelynek nevében benne van a "magyar" és a "polgári" szó, fogadd el a meghívásukat egy beszéd megtartására és az egészet vidd ki a Parlamentből, hogy az eseménynek olyan közönsége legyen, amelynek tagjai támogatnak téged - ez a viszonylag egyszerű recept a jelek szerint jól bevált Orbán Viktornak. A Fidesz elnöke ugyanis idén immár tizenegyedik alkalommal mondja el minden évben eseményszámba menő, úgynevezett évértékelő beszédét.
Hazai ízek
A minta nem hazai, de a megvalósítás módja már jellegzetesen az. Az Egyesült Államokban - amelynek alkotmánya kötelezővé teszi a végrehajtó hatalom ottani fejének, az elnöknek, hogy időről időre beszámoljon az Unió állapotáról - a törvényhozás két háza előtt, tehát kormánypártiak és ellenzékiek körében hangzik el minden esztendő elején a nevezetes felszólalás. Nálunk az évértékelő beszéd hagyományát megteremtő Orbán Viktor az Országgyűlésen kívül, homogén közegben, az "övéi" előtt mondja el gondolatait 1999 óta. Az akkor kormányfőként felszólaló politikust - aki egyebek mellett a "Bokros-csomag súlyosan romboló következményeit" kárhoztatta - a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület kérte fel az évértékelésre és a hagyomány szerint azóta is az MPEE rendezvényének számít. Igaz, az idei beszédről egy szó sincsen az egyesület weboldalán, amelyen tavaly májusi keltezésű az utolsó hír. Aki azonban átkattint a homepage alapján nem éppen pezsgő társadalmi életet élő MPEE nyitóoldalán a Polgárok Háza linkjére, már talál információt az idén külföldi tárgyalásokra való hivatkozással kétszer is elhalasztott eseményről.
Három gyerek, hajó, zászló
A Millenárison megrendezett évértékelést idén a gazdasági, társadalmi problémák miatt talán még a szokásosnál is nagyobb érdeklődés kíséri. Pedig erre korábban sem lehetett panasza Orbán Viktornak. Miként több beszédének máig érzékelhető hatásával is elégedett lehet. Ez különösen annak tükrében számít nagy fegyverténynek, hogy a kiszivárgott hírek szerint a szövegek megírása előtt ugyan többekkel is konzultál, a végső változat azonban az ő munkája.
A hazai politikai közbeszédben szállóigévé vált mondat lett például a 2000-ben elhangzott "mindenkinek lehessen három gyereke, három szobája és négy kereke", vagy a két évvel ezelőtt meghirdetett "egy a tábor, egy a zászló" elve. Ugyancsak emlékezetes a Medgyessy-érát minősítő "összetöpörődős" beszéd, illetve már a Gyurcsány-kormány jellemzésére szolgáló "hantaméter" kifejezés.
Az értékelések visszatérő eleme, hogy nem csak elvont képekkel - viharos tengeren irányíthatatlanul hánykolódó hajó - hanem egy-egy konkrét személy élethelyzetével, tettével is illusztrálja mondanivalóját. Az is jól látható, hogy az évértékelésnek néha egészen pontosan meghatározott, aktuális célja van. Ilyen volt például a tavalyi "a jövő igenekkel kezdődik" - mottóra épülő beszéd, amelynek már-már didaktikusan sulykolt mondanivalója a márciusi népszavazáson való részvétel és az igen voksok fontossága, mert az "igenek győzelme egy új korszak nyitánya lesz."
Évértékelések - másképp
A politikai ellenfelek az elmúlt tíz esztendőben nem takarékoskodtak a negatív jelzőkkel Orbán Viktor év elejei beszédeinek értékelésekor. Ha azonban nem az eszközt, hanem a célt vizsgáljuk, akkor az összehasonlításból egyértelműen a Fidesz elnöke kerül ki győztesen. Mert igaz ugyan, hogy Medgyessy Péter, vagy Gyurcsány Ferenc a demokrácia írott, valamint íratlan szabályaira hivatkozva következetesen a magyar törvényhozásban mondta el az Országgyűlés tavaszi ülésszakának elején évértékelő beszédét, de emlékezeteset legföljebb Medgyessy "alkotott" 2004-ben. Részben a közös kormánypárti-ellenzéki európai parlamenti lista ötletével, részben pedig azzal, hogy csupán negyedik nekifutásra, az "útelágazhoz, útelágadozáshoz, útel" próbálkozások után sikerült kimondania csaknem pontosan a keresett szót: "útelágazódás".