A Gfk Hungária által elvégzett kutatás alapján 2008-ban a legmódosabb Budaörs lakossága volt, míg a legkevesebb elkölthető jövedelemmel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyéte lakói rendelkeznek.
A Gfk Hungária két évente publikált tanulmányaiban a hazai leggazdagabb és legszegényebb települései közül a sereghajtók pozíció nem változtak jelentősen, míg az élbolyban komoly mozgást is tapasztalhatunk.
A GfK Hungária által 2008-ban elkészített vásárló erő térkép adataiból látható: a két évvel ezelőtt még Magyarország legtehetősebb vidéki településeként számon tartott Hévíz idén már csak a harmadik helyet tudta elérni, vásárlóerő indexe az országos átlag 135,8 százaléka. A fürdővárost Budaörs és a balatoni Csopak előzte meg 137,3 százalékos és 136,5 százalékos vásárlóerő index-szel.
Budaörs sikere feltehetően nagyban köszönhető a magas jövedelmű, az agglomerációba kiköltöző lakosoknak, míg a két fürdőváros előkelő helyezése valószínűsíthetően az intenzív turizmusnak tudható be.
A lista végén található falvak helyzete az elmúlt években nem sokat változott. A legnagyobb nehézséggel küzdő öt faluból három B-A-Z megyében található és a legnehezebb helyzetben az idei adatok szerint Csenyéte van, ahol az egy főre jutó vásárlóerő az országos átlagnak mindösszesen 37,6 százaléka.
Az országos átlag 40 százaléka körüli vásárlóerővel rendelkezik a 2006. évi sereghajtó Gilvánfa (Baranya), valamint Szakácsi (B-A-Z), Kiscsécs (B-A-Z) és Rinyabesenyő (Somogy).
A megyék ranglistáján - Budapestet is ide értve - az első két hely szilárdnak tűnik: a főváros továbbra is mintegy 35 százalékkal az országos átlag felett teljesít, és a második helyen tartja magát Győr-Moson-Sopron megye 107,4 százalékkal. Az országos átlag fölötti vásárlóerőt még 4 megye tud felmutatni: Fejér, Pest, Komárom-Esztergom és Vas.
A sereghajtó megye 2006-hoz képest változatlanul Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (78,2 százalék), de az utolsók között van Békés megye (82,7 százalék) és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is (83,9 százalék).